2010. június 18. napi archívum

Méltóságteljes búcsú Karlovactól és a szlovénoktól

2010. június 18. péntek

SZENTENDRE SLEEPWALKERS – KRANJSKI LISJAKI 11-5
(1. 0-0, 2. 1-0, 3. 1-3, 4. 0-2, 5. 2-0, 6.7-0, 7. 0-0)

A HIVATALOS VÉGEREDMÉNY: 9-0

Kondás Márktól retteghettek, ha ütni készült (Fotó: Gergely Enikő)

Tét nélküli mérkőzésen, de győzelemmel sikerült befejeznie és negyedik helyen végzett az Európa-kupán a Szentendre Sleepwalkers, ezzel a magyar csapatok közül az eddigi legjobb eredményt érte el ebben a sorozatban. Az utolsó játéknapon az ezer sebből vérző Kranjski Lisjaki hódolt be.

A Kranjski Lisjaki több mindenre megtanította a CEB képviselőit. Roland Hoffman elmesélte, mostantól még szigorúbban fogják venni az ilyen eseteket. A szlovén csapat állandó létszámproblémákkal küzdött és a hét közepére a keret elérte a kilenc fős létszámot.  A német komisszár és a torna Európai Szövetség által dirigált fővédnöke, Jean-Marie Meurant arra a következtetésre jutott, előterjesztik, hogy mostantól a minimális 13-as kereteket oda-vissza ellenőrizzék és csak egy súlyos sérülés után állhat 12 emberből egy csapat. Ha ezek közül valami csorbát szenved, az érintett együttest hazaküldik, és borsos büntetést fizethet.

A szlovénok vezetőedzője nem tagadta most várható pénzbüntetés a lehető legnagyobb pofon nekik. A Lisjaki nem csak itt Horvátországban, már otthon is komoly gondokkal küszködik. A tréner ezt a bandát is úgy szedte össze szinte az utcáról, de ami ennél is aggasztóbb, ha rövid időn belül nem találnak egy olyan gárdát, amely egyesülne velük, akkor végleg lehúzzák a rolót. Márpedig egy esetleges fúzionálásra jelen pillanatban szerinte nulla százalék esély van. Már a tavalyi évet is veszteségesen fejezték be, a mostani helyzet pedig tarthatatlan.

Ezzel az Lisjakival vívott barátságos mérkőzést a Szentendre, hisz a történelem könyvekbe mindenféleképpen 9-0-ás eredménnyel került be a találkozó. A valóságban a vége 11-5 lett, az idegileg is fáradt szlovénok még utoljára meg szerették volna mutatni, de a sokkal jobb erőkből álló Sleepwalkers Kondás Márk vezérletével az ötödik inningtől nem kegyelmezett.

(tovább…)

Masaharu: Nincs bocsánat a mai játékomra

2010. június 18. péntek

OLIMPIJA KARLOVAC-SZENTENDRE SLEEPWALKERS  13-2 (meccslap)
(1. 2-1, 2. 0-0, 3. 5-0, 4. 0-0, 5. 6-1, 6. 0-0, 7. 0-0)

Alaposan elszámította magát Masa (Fotó: Gergely Enikő)

Hiába figyelmeztetett Inoue Masaharu Slobodan Galesre, a Karlovac jobb külső védője óriásit nyújtott Masa és az egész Szentendre Sleepwalkers ellen. Úgy tűnik egy év alatt ennyire elhúzott tőlünk fejlődésben a déli Interligában szereplő gárda. Az Olimpija mára már inkább egy Európa élvonalába tartó egyesület mintsem egy közép-európai szinten kiemelkedő csapat.

Földessy Miklós egy jó külső védőnek számít, de amikor Slobodan Gales és ő is próbálkozott egy haza felé rohanó játékos kidobásával ott azért látszott rendesen a horvát játékos képzettségi fölénye. Gales ahogy telnek múlnak a napok az Európa-kupán, úgy lesz egyre brutálisabb. A fejlődésnek mai szintje a 4/5 3run, és az említett egy assziszt. De nemcsak ő, Nikola Sertic, a négy RBI-t szerző Josip Brozinic, a DH-ként szereplő, 3/5-öt elérő Carlos Tovar és Evan Miles is mattolta rendesen a Sleepwalkerst. Gyakorlatilag azok, akik eddig is jól szerepeltek, most még jobbat nyújtottak

Nem kezdtek ilyen erősen egy ellenféllel szemben sem, mint most, persze, hogy nekik is fontos volt, csak régi riválisokról van szó. Az a baj, ha ők azt mondják, keményen odaállunk és szétszedjük a Szentendrét, azt habozás nélkül meg is teszik. Mint ma. Tény az első öt emberük klasszis, pedig a tornán ütés nélkül álló szörnyeteg, Mladen Krpanec nem is került be a kezdőcsapatba.

Az, hogy támadásban a Sleepwalkers is óriásit hozott, nem lett olyan feltűnő, mivel kiderült Tovar mellett Aleksander Vuckovic személyében van még egy közel hasonlóan jó dobójuk és, hogy a védelmük úgy cakkumpakk működőképes.

Sajnos Masa stílusa nagyon tetszett nekik, a mester nem is tagadta, hogy ebben a csúnya vereségben alaposan benne volt ő is.

„Nem volt elég erő a dobásaimban, nincs bocsánat arra a játékra, amit ma nyújtottam. Nagyon sokszor ütöttek, rengeteg volt ebből a tiszta és hosszú labda. A fiúk próbálkoztak támadásban, de a külső védőiknek nagyon jó karjuk volt. Tovább kell lépnünk, nem dőlt össze a világ meccs után a játékosok is megértették mit kell tenniük a következő lépésben.”

A Szentendre most jött rá arra, hogy ez a szlovák-magyar Interliga névre keresztelt játszadozás nem segíti elő fejlődésüket. Ezért csapat szinten eldöntötték, hogy amint lehet, visszatérnek a jól megszokott déli színtérre. Legalább van valami amiért megérte kikapni…