Minden nagy győzelem és kudarc során megtalálhattuk a Szentendre Sleepwalkers soraiban Várkonyi Attilát, ám 2010-ben már nem róla szóltak a hírek. A többség nem tudta hova tűnt a szakmában csak Tátiként ismert dobójátékos. Ezennel vége a bizonytalanságnak! Hétfőn ismét ott lesz az összeállításban a neve, hogy csereként vagy kezdőként nem tudni, de egy biztos: a magyar baseball emblematikus figurája fél év után –még ha nem is szereti ezt a szót- visszatért!
- Ennyire hiányzott a játék?
- Nem akartam én abbahagyni, csak a munka és az élet így hozta. Sokat kellett otthon segíteni, nem tudtam mellette időt szakítani a baseballra. Azzal, hogy Kovács Gergő hazajött és Szabó Tomi is előrébb lépett nem is nagyon erőltettem a dolgot. Most azonban itt ez a kupa, kellenek a dobók, máshol is jobban kezdenek lazulni a dolgok, úgyhogy itt vagyok.
- Mit szóltak a régi társak, amikor újra megjelentél a pálya környékén, és hogy reagáltak otthon? Egyáltalán magadtól döntöttél így, vagy hívtak?
- Szóltak, de az én fejemben már régóta érlelődött az egész, terveztem, hogy csak kimegyek. Az első alkalommal kis létszámú edzés volt, körülbelül hatan lehettek, de mindenki nagy örömmel fogadott. A család már tudta, hogy vissza akarok jönni, ők is bíztattak, hogy menjek és csináljam.
- És mit mondott az új vezetőedző, Masa?
- Három hónapja már beszélgettünk, roppant szimpatikus egyéniségnek tartom. Látott dobni, védekezni, támadni. Mondtam hány éves vagyok, akkor nagyokat pislogott, de amikor dobtam, egy-egy jó kísérletnél elismerően bólogatott. Azt, hogy mennyire számít rám még nem tudtuk megbeszélni, én se vagyok perfekt angol, ő sem ismeri a nyelvet. Talán majd Horvátországban valakinek a segítségével le tudunk ülni és kitárgyaljuk a dolgokat.
- Azért fél év kihagyás csak hosszú szünet. Berozsdásodott a gépezet?
- Egyáltalán nem érzem, hogy bármit is kopott volna. Egy labdarúgó lehet, hogy megérzi az ilyen hosszú időt, de egy baseball játékos nem! Heti egyszer amúgy is eljártam focizni, vagy jégkorongozni. A munkám is olyan, hogy mindig rohanni kell valahova, nem az van, hogy fél éve meg se mozdultam. A vállamnak azért biztos jót tesz majd, ha egy megerőltető meccs után pihentetem, mégiscsak 20 éve vagyok a szakmában.
- Követted-e a csapat idei teljesítményét?
- Igen képben vagyok mindenről, az Óbuda ellen például forró dróton értekeztünk Simonyi Gyurival. Na jó csak egyszer hívtam, de nagyon örültem az eredménynek. Nem számítottam arra, hogy ilyen jól kezdjük a szezont, az utóbbi években rendre bukdácsoltunk. Ennyit számít egy japán edző. Nem a játéka miatt, sokkal inkább azért, mert kívülállóként jobban látja éppen mit kell meghúzni.
- Mire számítasz a karlovaci tornán egyéni és csapatszinten?
- Tudásunk alapján első és utolsók is lehetünk. A magyar csapatok általában elég rapszodikusan szerepelnek, nehéz megmondani éppen mi sülhet ki a dologból, de ez ilyen tipikus hazai mentalitás. Kulcsfontosságú lehet, az ellenfelek milyen játékosokat hoznak magukkal, nem egyszer előfordult, hogy egy komplett válogatottból állt egy együttes. Ismerjük őket, bármelyikük ellen győzhetünk, de konkrét jóslásokba nem szeretnék bocsátkozni. Ha magamat nézem, egy győztes meccset szeretnék dobni. Nem izgat mikor kell pályára lépnem, ha azt mondják dobjak, azonnal megyek és teszem amit tennem kell.
- Mennyit tudsz vállalni így elsőre?
-Hát 20 évesen gond nélkül végig tudtam volna dobni minden nap a kilenc inninget. Talán két találkozó belefér, egy hétfőn, egy szerdán, de természetesen nem két teljes meccs. Minden attól függ előtte való este éppen hogy érzem magam.
- Ez egy egyszeri, megismételhetetlen visszatérés, vagy mostantól hétről hétre találkozhatunk Várkonyi Attila nevével.
- Hosszú időre tervezek, de nem igazán nevezném visszatérésnek, mert nem fejeztem be, mondjuk inkább azt, hogy meghosszabbítottam a téli szabadságomat!


Superfund Wanderers (AUT)
Olimpija Karlovac (CRO)
Buffaloes Blagoevgrad (BUL)
Szentendre Sleepwalkers (HUN)
Espoo Expos (FIN)
BK Kranjski Lisjaki (SLO)