A Superfund Wanderers 1986-ban alakult Bécsben. Az osztrák bajnokság tavalyi győztese idén is vezeti a tabellát, 11-1-es győzelem-vereség mutatóval. A bécsi Prater baseballpályáján – mely a Wanderers otthona, és ahol a 2009-es Duna Kupát rendezték – komoly élet folyik: a klubnak farmcsapata, softballcsapata, és négy korosztályos csapata is van.
Az együttest a kanadai Nick DeForest menedzser és a japán Hiro Sakanashi edző készíti fel a tornára, mindketten játszanak is a csapatban. Emellett egy cseh, egy dél-afrikai, és egy szlovák légiós is szerepel a roster-ben.
Az utóbbi három évben nem vettek részt Európa-kupa kvalifikációs tornán: 2009-ben az idei bajnokság 2. helyén álló Athletics, 2008-ban a jelenleg harmadik Vikings képviselte a sógorokat. 2007-ben Blagoevgradban mi is játszottunk osztrák csapat ellen. Akkor borzalmas kezdés után, nagy közdelemben – némi bírói segédlettel – 11-10-re alulmaradtunk a WBV Homerunners-szel szemben. Ők idén (Metrostars néven) a bajnokság 6. helyén állnak.
A kinti baseball erejéről sokat elmond, hogy tavaly az Athletics döntőt játszott a hazai rendezésű kvalifikációs tornán, és az is, hogy az utóbbi két évben az osztrák résztvevők rendre szoros, 1-2 pont különbséggel végződő meccseket játszottak az általunk jól ismert szlovák és horvát ellenfelekkel.
A Wanderers-szel egyébként 1994-ben, a Sleepwalkers történetének első nemzetközi tornáján, az olaszországi Monfalconéban rendezett B csoportos KEK-en már találkoztunk. Akkor viszonylag simán győztek, de a 16 évvel ezelőtti mérkőzésből persze semmilyen következtetést nem lehet levonni. Hacsak annyit nem, hogy van miért visszavágnunk!
A Wanderers a végső győzelemre is esélyes, így nyilvánvalóan kemény ellenfél lesz a nyitó fordulóban. Persze sok múlhat azon is, ki hogyan taktikázik a torna első mérkőzésén…
Halmos Balázs
Szentendre Sleepwalkers

Superfund Wanderers (AUT)
Olimpija Karlovac (CRO)
Buffaloes Blagoevgrad (BUL)
Szentendre Sleepwalkers (HUN)
Espoo Expos (FIN)
BK Kranjski Lisjaki (SLO)